A tavaszi rituális faölelés :))

Csak kirándultunk a gyerekekkel, a vácrátóti arborétumban, és nem bírtam ellenállni, lefotóztam milyen cuki Jaki és Manka :)) És most nem is írogathatok sokat, mert fagyit ígértem és itt állnak sorban a gép mellett, indulnom kell !

Jaj Istenem de vártam én a tavaszt :)))

image

image

image

image

image

image

image

image

image

image

Végre a szabadban fotózni :)))

Egy album utórendelés kapcsán került elő ez az anyag Dávidról, és annyira  jól megy a mostani hangulatomhoz, hogy nem tudok ellenállni megmutatok pár képet belőle.

Kert, zöld fű, virágok, hónapok óta csak erre várok :))  És erre a fotózásra pedig nagyon szívesen emlékezem vissza. A cuki szöszi Dávid, akit már másodszor fotózhatok olyan lendülettel vetette bele magát a kertben a játékba, hogy néha már azt éreztem maratoni futó vagyok nem is fotós :))

A fotózásra összegyűlt az egész család, Anyukán és Apukán kívül az összes Nagymama és Nagypapa, volt étel, ital, jó hangulat, mulatozás :))

Olyan jó lehet így növögetni, hogy ennyire szeretnek egy kicsi gyereket, és főleg, hogy ennyire jól szeretik. Nem akaszkodnak rá, nem irányítják, csak örülnek Neki, figyelik ahogyan felfedezi a világot.  Nekem személyesen nagyon nehéz, nem egy készség, hanem most tanulom, hogy mi az amikor szükség van rám mint anyukára, és mikor jobb az ha csak fél szemmel figyelek, és hagyom az eseményeket a maguk medrében hömpölyögni. Ha úgy menne ez nekem, mint Dávid családjának azzal már több mint elégedett lennék :))

Itt a tavasz trallalala :)))

Nekem a március 15 a kedvenc ünnepem, esküszöm :)) Karácsonyig még van mire készülni, de ezt az év elejét már tradicionálisan nehezen viselem. Februári depresszió?
 És akkor március 15-én el lehet ültetni a virágpalántákat, nem kell sál sapka 12 réteg ruha a sétához és süt a nap :)))

Ünnepeljük együtt idén együtt ezt a jeles napot :)) Március 16-án mini fotózásokat tartunk a műteremben, mielőtt még kizöldülne a világ és elkezdenénk a szabadtéri fotózásokat.

Csodálatos virágdekorációk, kislányoknak virágkoszorú, a Jégvirágos Zsuzsitól. ( www.jegvirag.com

Szépséges és finom sütit kap minden kis modellünk a Cuppcake-től és le is fotózzuk ahogy elfogyasztják ( www.cuppcake.blog.hu)


És végre lesz hintánk a műteremben, felfúrjuk a hátterek elé, hogy igazán nevethessenek a kicsi gyerekek.

A fotózások 20-30 percesek lesznek, a helyszínen ki lehet választani melyik 15 fotót retusáljuk ki, melyeket teljes felbontásban elektronikus formában adunk majd át, kétféle retusálással, egy színes és egy effektezett sorozatot.

Bejelentkezéshez hívjatok :)) 06-30-323-3609

 

 

Esküvőt kiállítani???

Alig tértünk magunkhoz az év végi hajtásból máris újabb kihívás állt előttünk.
Január 19-20-án a Kongresszusi Központban megrendezett Esküvő Kiállításon nagy nagy standdal jelentünk meg. Aki volt már kiállító az tudja, hogy a megelőző hetekben mekkora izgatott zsizsgés jellemez minden napot. Kitalálni, megszervezni, sokkal nagyobb erőfeszítés volt, mint amire a két évvel korábbi kiállításról emlékeztem. Az tartotta bennünk a lelket, hogy mindezt azért tesszük, hogy bemutathassuk újszülött bébinket a stop motion esküvői filmeket.


A pénteki napot standépítéssel töltöttük, mi magunk csináltunk mindent, nagyon furcsa érzés volt ahogy a kissé barátságtalan üvegsarok a Kongresszusi Központban átalakul egy olyan kedves zuggá amilyennek csak a képzeletünkben láttuk eddig.



Hihetetlen sok segítséget kaptam. Dani a férjem képviselte az erőt, Tündi a kreatív problémamegoldást és Zsuzsu aki a stop motion filmek animátora pedig hihetetlen kitartással és ügyességgel festette szépre a standunkat. Én csak toporogtam és igyekeztem csöndeben maradni :))


A legfinomabb kávé nálunk volt az egész kiállítás alatt, köszönet érte a Perté-nek. Gyönyörű szép virágdíszeket kaptunk a Jégvirágos Zsuzsitól. Lukéj Gabi sminkmárkája és sminkszalonja képviseletében bennünket is csodaszépre sminkelt, hogy a legjobb arcunkat mutathassuk.


Nagyon jó volt ezen a hétvégén Szabó Ivettnek lenni. Rengeteg szimpatikus embert ismerhettem meg, akik meghallgatták, hogy mi az amit mi csinálunk, mi az amiben a mi fotográfiánk kicsit eltér a megszokottól és megnézték a képeinket, filmjeinket. Azt gondoltam, hogy fárasztó lesz nagyjából ugyanazt sokszor elmondani, de éppen ellenkezőleg hálás vagyok, hogy ennyiszer meghallgattak. Az egész két nap egy hatalmas pozitív visszajelzéssé alakult át a fejemben. A legvadabb álmomban sem gondoltam volna, de én szomorú voltam amikor le kellett bontani a standot, és véget ért ez a valószínűtlenül szép két nap.

Köszönöm szépen mindenkinek aki segített, és köszönöm szépen azoknak akik bejöttek hozzánk egy jó beszélgetésre, sokáig fogom ezt az élményt őrizni magamban :))

A karácsonyi jótékonysági fotózásról

Én az évnek ezt az időszakát szeretem a legjobban.  Az elején mindig kicsit nehezen indul, karácsonyi hangulatú fotókat csinálni októberben amikor még az fáj, hogy vége van a nyárnak.

Igaz, hogy most a legfárasztóbb, sok a munka, jönnek a családok, hogy képek kerüljenek a fák alá karácsonykor, a cégek búcsúztatják az évet, lapzárta van, de valahogy mégis van erőm ilyenkor, több mint máskor. Visszatekintek az évre és azt látom, hogy hogy hiába karikás a szemem, mert hajnal kettőig ültem a gép előtt én szerencsés vagyok. Nem csak azért, mert van munkám és enni tudok adni a gyerekeimnek, hanem azért, mert olyan munkám van aminél nem tudok jobbat elképzelni, és egész évben azt csináltam amit imádok.

Hálás vagyok azoknak az embereknek akik megbíztak bennünk és közel engedtek annyira magukhoz, hogy lefotózhassuk  az életüket, az esküvőjüket, a gyermeküket, az arcukat.  Az Ő nevükben hirdettük meg a jótékonysági fotózást, csak annak egy kicsi részét adjuk tovább amit mi is kaptunk. Köszönjük, hogy adhatunk!

A mi első gyertyánk a koszorún Anita, egy kislány és az anyukája, szeretik egymást, együtt dacolnak a világgal, boldogok :)))

Barnus

Mindenképp egy kisfiút szerettem volna feltölteni, hogy lássátok nem csak a kislányok döntögetik a cukisági világrekordokat.

Drága aranyos kis Barnus, semmilyen fotó nem adhatja vissza milyen  kedves ez a fiúcska. Ha az ember egyszer a kezébe fogja le sem akarja tenni. Olyan puha meleg tekintettel fogadja a hódolatot, mint aki pontosan tisztában van vele: arra születtem, hogy imádjanak :)))

És azt hiszem nagyon jó helyre született, nagyon jól vigyáznak erre a szerencsés kis puszilgatni való mackóra.

Karácsonyi Mini

Karácsony előtt mindig gond van a helyekkel, sajnos minden évben kell nemet mondanunk olyan családoknak akiket pedig nagyon szerettünk volna lefotózni, erre a problémára megoldás a Mini :)) December elsejére és másodikára lehet helyeket foglalni, reméljük így senki sem marad képek nélkül.

A fotózások 45 percenként lesznek beosztva, kérünk mindenkit, hogy nagyon pontosan érkezzen, se előbb se később. Hozzatok magatoknak egy szett családi ruhát, amiben jól néztek ki együtt, mint család. Pl farmer fehér poló. A gyerekeknek egy két szett váltóruhát.

Igyekszünk ugyanolyan családiasan barátságosan tartani a napot, ahogy szoktuk, tea, kávé, kakaó, kölesgolyó, mazsola és aszalt gyümölcs, mézeskalács mindig van az asztalunkon :)

A fotózás után a helyszínen ki fogjuk választani melyik az a 12 kép amit szeretnétek.  A képeket színes retusált formában, és egy effektezett (pl feketefehér, szépia, vagy színeffektezett) formában írjuk a dvd-re. Megbeszéljük, hogy 12 képeslapot vagy 1 naptárt kértek e. A nyomtatott anyagot és a retusált képeket a december 15.-i hétvégén vehetitek majd át.

Kérjük hívjatok és jelentkezzetek be mihamarabb :)) Várunk Benneteket szeretettel!

Sári Rozi Juli

Az az igazság, hogy ilyen aranyos és ilyen szép lányokat nagy öröm látni. És egyszerre hármat?

Mindegyik egyéniség, mindegyik különleges, szeretik egymást, nem veszekszenek. Sári a nagytestvér igazi kis bölcs, okos nyugodt, úgy kezeli a kicsiket, mint egy apró anyuka :))) Rozi a középső megküzd a figyelemért, minden eszközét bevetve tartja kezében a gyeplőt, hiszti, bűbáj? Rozi célba és. Julcsi a legkisebb egy tünemény, könnyen mosolyog, imádja a testvéreit és tökéletesen elszórakoztatja magát.

Ennyi jó képet még talán soha nem csináltam, a legaranyosabb jelenet az volt amikor Rozi éppen azt ágyban henteregve az idő két harmadánál járva megkérdezte, hogy akkor a fotózás mikor lesz. Nagyon büszke voltam, hogy észre sem veszik olyan jól érzik magukat :)) Ezt az önfeledtséget látjátok ezen az igazán karácsonyi sorozaton ami az én szívemnek idén az egyik legkedvesebb.

Karácsonyi Jótékonysági Gyerekfotózás

Próbálunk olyan dolgokat kitalálni, hogy eljussanak a fotóink minél több családhoz. Ezért csináljuk a játékokat, sorsolásokat a facebookon. A fotózások során jött az érzés, hogy nem mindig olyan helyre jutnak el az ajándékaink akiknek a legnagyobb szüksége van rá.

Ma Magyarországon ebben a gazdasági helyzetben nagyon sok családnak nem csak döntés kérdése, hogy elviszi e fotóshoz a gyermekeit. Egy tanári, ápolói fizetésből a legszükségesebbeket is nehéz előteremteni, nem egy olyan  dolgot, mint a fotózás, ami jó ha van, de azért fel lehet nőni nélküle.

Most karácsonyi jótékonysági gyermekfotózást hirdetünk. November 23-án pénteken egy napra megnyitjuk a műtermet a rászoruló családok előtt, és remélem, hogy olyan gyerekek karácsonyfája alá is kerülnek szép képek akik amúgy nem jutottak volna el hozzánk vagy egy másik kollégámhoz.

Kérünk Benneteket, ha úgy érzitek, hogy ez a felhívás a Ti családotoknak szól november 20-ig küldjetek fotót és egy levelet a foto@szaboivett.hu címre. Írjátok le amit fontosnak gondoltok a családról és adjatok olyan információt ami alapján meghívhatunk Benneteket erre a napra. Kérlek írjátok le azt is mekkorák a gyerekek, és hogyan alszanak, hogy hány órás időpontot nézhetünk Nektek. Kérjük a telefonszámotokat is írjátok le a levélben.

Nem tudom megmondani pontosan mennyi fotózás és hány kép lesz az ajándék, ezt majd a jelentkezőknek megírjuk, miután lezártuk a jelentkezést. Úgy szeretném, hogy ezen a napon minél több család jusson el hozzánk, szóval az ajándék értékét a jelentkezők száma fogja eldönteni.

Köszönjük ha megtiszteltek Bennünket és jelentkeztek erre a felhívásra :)))

A kis királylányok

Rékát és Timit még tavaly télen fotóztuk, amikor a legkisebbik királylány még a pocakban volt. Már akkor is káprázott a szemem ennyi szépségtől, és alig vártam hogy újra láthassam a családot.

És most már hárman vannak a kis királylányok, megszületett a pici Eszti, én pedig kicsit közzéteszek ebből a szépségből, hogy másnak is örülhessen a szíve :)))